Barbecue

- Barbecue -

Poppo úgy döntött, hogy sütögetést rendez régi barátainak, hogy összejöjjenek ismét és megbeszéljék Menma kívánságát. A házigazda mindenkit megkért, hogy hozzon ételt is és egyesével felkereste a régi társaság tagjait egy-egy szórólappal:

"Különkiadás! Keressük együtt Menmát, ezzel ünnepelve a nyár végét. Este hatkor a Titkos Bázison! Az este hűvösében együtt barbecuezhatunk és megbeszélhetjük Menma kívánságát. Mindenki hozzon kaját!"

Este a csapat szinte teljes létszámmal megjelent már, így elkezdik kipakolni a szükséges dolgokat. Kivisznek egy padot a Bázis elé és egy grillt, amit Poppo a munkahelyéről kért kölcsön. Jintan virslit, Tsuruko pedig gyertyákat hozott a szellemidézéshez. Anaru arra számított, hogy mindenki ételt visz, ezért ő tüzijátékot vitt. Poppo készített egy Keel nevezetű indiai ételt, ami elvileg tejben főzött édes rizs, gyakorlatilag viszont elég gusztustalanul nézett ki. Tehát a csapat maradt a virslinél, amiket Anaru eredetileg rák formájúra szeretett volna vágni, de ez nem sikerült. Eközben Tsuruko meggyújtotta a gyertyákat, amelyeket végig az ösvény mentén kétoldalt helyezett el. Elkezdtek enni, majd utolsóként Yukiatsu is befutott, aki ténylegesen vitt ételt is. Zöldségeket, hátszínt, fűszersót és olívaolajat is, hogy ténylegesen barbecue legyen. Yukiatsu válltig állítja, hogy látta Menmát és keressék meg együtt, ezért Yukiatsut kivéve az egész csapat elindul Menmát keresni az erdőbe. Anaru majdnem leesett a szikláról, mint annak idején Menma, de Jintan elkapta. A fiúban ez rossz emlékeket ébresztett, Anaru pedig szóvá teszi neki, hogy biztos azért csak ő látja, mert szerelmes volt belé. Eközben Yukiatsu a húst sütötte, így mikor a csapat visszaért kérdőre vonta. Yukiatsu azt állította, hogy Menma kérte rá, végül ismét keresni kezdték Menmát, azonban csak Yukiatsut találták meg női ruhában, parókával. Végül az este érzelmektől hangosan ért véget.

special-a.gp © saját írás!
Előző oldal | Következő oldal | Lap tetejére
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K